2012. június 20.

Gyerekekkel, szeretettel! - A helyszín és a név

A helyszín

Megkaptuk a várt választ az újpesti Átmeneti Otthontól! Mehetünk festeni! :)
Hétfőn voltam egy előzetes megbeszélésen, ahol elmondtam az intézmény vezetőjének, hogy mit szeretnénk csinálni. Körbevezetett az épületben, megnéztem a szobákat, és már járt az agyam, pörögtek az ötletek, hogy hova mit lehetne.
Vasárnap megyek a lányokkal felmérni a szobákat, falakat, hogy méretarányos terveket tudjanak készíteni.
Az otthonról készítettem egy rajzot, ezzel kis ízelítőt adva a lánykáknak, hogy mire számítsanak:


A 8 szobából 4-et szeretnénk kifesteni, plusz egy folyosót. Így 2-3 emberre jut egy-egy szoba. Én a folyosót vállaltam. :) A második emeleten a nagyon kis gyermekek (0-5év) szobái találhatók, az elsőn a nagyobbakéi.
Az elképzelés az, hogy minden szobában egy téma köré terveznénk a mintákat. A kisgyermekeknek mesés világban gondolkodunk, míg a nagyobbaknál már szóba jöhet a nonfiguratív, ornamentika, stb.

A név

Felmerült a kérdés, hogy legyen-e neve a csapatnak. Folyt a hosszas brainstorming szóban és facebookon, mire megszületett a név, ami tökéletesen magában foglalja a mozgalom esszenciáját. A nevünk mostantól a Mosolyfestők.
Szerintem nem szorul magyarázatra...Kriszti elvállalta a logo megtervezését. Hajrá Kriszti, váruk a tervet! :)














Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése